Nem éppen magas színvonalon kezdtek a csapatok, rendkívül sok technikai hiba fűszerezte a játékot a találkozó elején. Több mint két percet kellett várni az első találatra, Laney duplájára azonban gyorsan válaszolt Mokango. A következő találatot újra Laney érte el a hárompontos vonalon túlról, majd Mitchell is beköszönt (2-7). A negyed felénél pillanatok alatt egalizálta az állást az Aluinvent DVTK, történt ugyanis, hogy Mokango mindhárom büntetőjét értékesítette, majd Pusztai szerzett egy szemfüles találatot. Laneyvel viszont továbbra sem bírtak a fehér mezesek (7-9). Cserékkel frissítette a csapatát Földi Attila, pályára lépett Kányási és Kiss is, utóbbi büntetőivel újra X-re állt a meccs, csak úgy mint Nonner és Hayes kosárváltása után is (11-11). Két perc volt hátra az első játékrészből, ez a rövid periódus az izraeli együttesnek sikerült egy hajszállal jobban (15-16).

Vukov Szonja könnyű kosarával kezdődött a második etap, Bonner reagált rá a túloldalon, majd kisvártatva Laney szórt egy újabb triplát. Shafir hármasa után DVTK-timeout következett (17-24). Ez jót tett a csapatnak, Hayes bizonyította sokadszorra, hogy vajkeze van, és Shafir hármasát követően Pusztai is betalált a palánk segítségével (21-27). Lendületben maradt a Diósgyőr, és Hayes valamint Pusztai két csodálatos dobásával négy pontra közelítette meg riválisát (25-29). A Ramla időkérése után folytatódott a játék, és nagy kérdés volt, hogy ez a különbség tovább csökkenthető a szünetig, vagy újfent magukra találnak-e a fekete mezesek. Először ez utóbbi verzió sejlett fel, de Mokango váratlan hárompontosa után a játékvezetők sportszerűtlen hibát fújtak Mujovićra, így Pusztai dobhatott két büntetőt, melyből csak második ment be. Ezzel azonban még nem volt vége, hiszen tizenkét másodperccel a szünet előtt Aho is jól célzott, így abszolút nyílt maradt az összecsapás (34-37).

Nagyon jól kapta el a második félidő elejét az Aluinvent DVTK, és Kiss Angi vezérletével át is vette a vezetést (40-39). Ezután azonban újabb fordulat következett be a mérkőzésen, magára talált a Ramla együttese és egy 9-0-s rohammal időkérésre késztette Földi Attilát (40-48). Nagyon kellett Medgyessy kosara, és bár Bonner villámgyorsan válaszolt, Megyó remek assziszttal kínálta meg Keyonát, aki nem is hibázta el a könnyű helyzetet (44-50). Az izraeliek előrenyomulásának azonban nem sikerült gátat szabni, akik a negyed végére tíz pont fölé tornázták az előnyüket (46-58). 

A záró negyedet is a Ramle kezdte frissebben, Laney átadásából Bonner a női mezőnyben ritkán látható alley oop dobást is bemutatott, a Diósgyőrből csak Hayes talált be (48-64). Mitchell kettese után végképp elúszni látszott a hajó, már csak azért is, mert kissé hitehagyottá vált a társaság. A Ramla tetszés szerint érte el az újabb góljait, mire a túloldalon Hayes megtörte végre a hosszú percekig tartó diósgyőri gólcsöndet (50-70). Öt perc volt még hátra a találkozóból, de tulajdonképpen már csak az izraeli győzelem mértéke volt kérdéses. A hajrára visszavett a tempóból a fekete mezes csapat, így Frindt Niki duplája után maradt a húszpontos differencia (58-78). Végül Kányási egy jó büntijével és Pusztai kettesével húsz pont alá jött az Aluinvent DVTK, a végeredményt Shafir alakította ki (61-80).

Női Kosárlabda Európa Kupa B-csoport

Aluinvent DVTK - Elitzur Ramla 61-80 (15-16, 19-21, 12-21, 15-22)

Ankara, Yeni M. Sait Zarifoğlu Spor Salonu, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Javier Torres Sanchez (spanyol), Margarita Petrenko (orosz), Alexandre Maret (francia).
DVTK: Medgyessy 5/3, Pusztai 9, Aho 2, Hayes 22, Mokango 8/3. Csere: Kányási 5, Kiss A. 4, Vukov 2, Tóth F. 2, Frindt 2. Vezetőedző: Földi Attila.
Ramla: Shafir 11/9, Bonner 16, Cohen 7, Laney 20/6, Mitchell 24. Csere: Mujović 2, Gitchenko. Vezetőedző: Shira Haelion

Edzői értékelés

Földi Attila: - Igyekeztünk megnehezíteni ellenfelünk dolgát, ami az elsõ fèlidõben sikerült is. A második részben felőrőltek bennünket, illetve a faultproblèmáink miatt sem tudtunk ùgy játszani, ahogy az elején.