- A munkájának része, hogy ilyen mértékben ismerje az akadémiák napi életét?
- Korosztályos szövetségi edzőként feladatunk, hogy látogassuk az akadémiákat, megismerjük az ott dolgozó kollégákat. Belelássunk abba, hogy az adott helyen milyen napi munka folyik. Diósgyőrbe nagy örömmel érkeztem, ebben az esetben pedig egy személyes érintettség is volt. Simon Miklós szakmai igazgatóval ugyanis hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk. Hallottam, hogy milyen munkába fogott, hogyan kezdte el felépíteni az utánpótlást, ezért fontosnak tartottam, hogy eljöjjek Borsodba. Korábban a Ferencvárosnál voltam egy hetet, most a DVTK következett. 

- Milyen tapasztalatokkal távozhat Diósgyőrből?
- Az infrastruktúra fejlesztés fantasztikus. Olyan körülmények között dolgozhatnak a kollégák és a játékosok, amely a világ bármely pontján megállná a helyét. Természetesen ettől még fontosabb a szakmai munka, amely rendkívül szisztematikus. Minden területre kiterjedő tervezési folyamat kezdődött, ami pár éven belül nagyon szép jövőt sejtet a Diósgyőr utánpótlásának. A tehetséggondozás minden felett áll. Legyen szó az egyén fejlesztésének bármely területéről. A kiválasztásnál is jó volt látni, hogy a régióban hogyan találják meg a tehetségeket. A DVTK-nál valamennyi területre komoly hangsúlyt fektetnek, a kollégák pedig tudják, mi a dolguk. Természetesen ez egy hosszabb folyamat, de ha hagyják ezt a dolgot végig csinálni, 3-5 év alatt szép kifutása lehet a most elindított munkának Diósgyőrben.

- A válogatott szempontjából is figyelte a DVTK U16-os korosztályát?
- Nagyon sokat járok mérkőzésekre. Ezt megelőzően négy esztendőt Malajziában. Az Ázsiai Labdarúgó Szövetségben dolgoztam, most jöttem haza, vissza kellett csöppennem a magyar utánpótlás futballba. Az elmúlt időszakban természetesen a diósgyőrieket is többször láttam már. Jelenleg még nincs annyi U16-os játékos, akiket figyelembe tudnánk venni a korosztályos válogatottnál. Ha viszont az elkezdett munka, és a szisztematikus egyéni fejlesztésre alapuló képzés folyamatos lesz, akkor többen is eljutnak a nemzeti csapat összetartásaira, keretébe.

- A U16-os korosztálynál figyelve a nemzetközi mezőnyt a magyar fiataloknál milyen sajátosságokkal kell megküzdeni?
- Sokszor beszélünk a korán érésről, ami az utánpótlás futballban nagymértékben meghatározza az eredményt. Ha összehasonlítjuk egy magyar gyerek fizikális érési sebességét egy afroamerikai, vagy akár egy déli fiúval, akkor nagy a különbség. A mieinknél lassabban mennek végbe ezek a folyamatok. Ez a mérkőzéseken is okoz gondokat, a fizikális különbséget folyamatosan lehet érezni. Klubszinten talán nem is annyira, de a válogatott találkozókon látszik a differencia. A másik pedig a mentalitás, a munkára és a sikerre történő fókuszálás, ami náluk jobban tetten érhető. Ezen a területen kell a magyar utánpótlásnak előre lépnie. A technikai fejlettséget most nem emelem ki, mert ezt fejleszthető, de a fizikális oldalról és a mentalitás területén van lemaradásunk.

- A DVTK-nál az egyén fejlődése a legfontosabb szempont, amit minden esetben a csapateredmény elé helyeznek az akadémián. Mi a helyzet a korosztályos válogatottnál?
- Természetesen mindenki szeret nyerni. Játékos, edző egyaránt. Mindenki úgy megy ki a pályára, hogy győzni akar. Amikor pedig a hazánkat képviseljük, akkor még inkább. Vezetői szinten viszont nem biztos, hogy ezt kell nézni. Egy akadémiának is az a feladata, hogy minden évjáratból jöjjön ki néhány olyan játékos, aki beilleszthető a saját felnőtt csapatukba. A korosztályos válogatottnak is ez a célja, hogy később a nálunk szerepelt játékosok kopogtassanak a felnőtt válogatott ajtaján. 

- Külföldön mi a helyzet?
- Nemrég beszélgettem egy skandináv kollégával, aki éppen nem jutott ki a csapatával a soron következő világversenyre. Ugyanakkor fel sem merült, hogy ne folytassa a megkezdett munkát. Hosszú években gondolkoznak, azt nézik, hogy a csapatból később hányan vihetik a nemzetközi szintig. Éppen ezért nincs rajtuk eredménykényszer, a mindennapokban nem kell görcsösen dolgozniuk. Ugyanakkor a számonkérés is fontos, mert a játékosok egyéni fejlődését azért látni kell. Nekünk is külön kellene választani a felnőtt és az utánpótlás-labdarúgás célját. Utóbbinál a nevelés és a képzés a legfontosabb. Természetesen ezt számon kell kérni, ehhez kellenek azok az objektív, mérhető adatok, tesztek, amely egy-egy játékos előrelépéséről tanúskodik. 

- A felnőtt focinak kell nevelni?
- Pontosan. Válogatott és klubszinten egyéniségeket fejlesztünk, akiket optimális esetben később bármilyen tizenegybe be lehet illeszteni. Ezekben a korosztályokban nem csapatokat kell építeni, vagy éppen U16-os, U17-es bajnokságot nyerni. Arra később a résztvevőkön kívül nagyon kevesen emlékeznek. Azt viszont figyelik, hogy egy-egy klubból, kik lettek felnőtt válogatottak. Egy utánpótlás műhelynek pont ez a feladata. Egy edző erre lehet büszke, mert a magyar labdarúgásnak ekkor adott igazán sokat.