Beharangozó 2020. december 29., kedd

Szerdán Pasaréten játszik az Aluinvent DVTK

A rendhagyó szezon a két ünnep között is pályára szólítja a Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának mezőnyét. Az alapszakasz 18. fordulójának keretében a Vasas vendégeként lép pályára az Aluinvent DVTK. A két héttel ezelőtt lejátszott találkozón magabiztosan győztek a piros-fehérek, akik vendégként is esélyebbnek tűnnek. Az óév utolsó összecsapása szerdán 18 órakor kezdődik a fővárosban.

Szerdán Pasaréten játszik az Aluinvent DVTK


Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 18. forduló

2020. december 30., szerda
18:00 Vasas Akadémia - Aluinvent DVTK 

Földi Attila: - Azt gondolom, hogy azok az előnyeink meglesznek, amelyek a két héttel ezelőtti mérkőzésen is megvoltak már, de ezúttal talán nehezebb dolgunk lesz. Egyrészt a Vasas sok időt hagyott ki a vírushelyzet miatt, ellenünk az egyik első mérkőzését játszotta. Azóta ők is formába lendültek, másrészt az a tény, hogy hazai pályán játszanak, bizonyára előnyt jelent majd nekik. Tehát nehezebb mérkőzésre számítok, de ha tudunk fegyelmezettek lenni, nem lesz gond. Ha viszont úgy megyünk bele a meccsbe, hogy legutóbb viszonylag könnyebben nyertünk ellenük, akkor könnyen problémákba ütközhetünk. Maximális erőbedobással kell tehát játszanunk, és ebben az esetben remélhetőleg győzelemmel távozunk Pasarétről. 

 

Játékvezetők

A Vasas elleni találkozón a Nyilas István, Hervay Tibor, Drenyovszki Dániel alkotta hármas fújja a sípot.

 

Helyszín

Vasas Pasaréti Sportcentrum
1026 Budapest Pasaréti út 11-13.

 

A Vasas Akadémia kerete

Altmann Anna Beatrix    2001    3    180 cm    72 kg
Bach Boglárka    1997    3    180 cm    70 kg
Budácsik Dorottya Eszter    2001    5    188 cm    76 kg
Fraser Brianna Ashaki    1997    4-5    190 cm    81 kg
Heljić Sara    2000    4    187 cm    70 kg
Hizsnyik Dóra    1999    2    170 cm    60 kg
Madár Kata    2000    2    184 cm    64 kg
Madár Eszter    2002    4    186 cm    63 kg
Mudra Viola    2002    1    174 cm    64 kg
Papp Klaudia    1995    1-2    167 cm    63 kg
Radócz Fanni    1999    4    186 cm    68 kg
Salamon Zsófia    2002    5    191 cm    77 kg
Smailbegović Nadija    2001    2    177 cm    65 kg
Szerencsés Tamara Beatrix    2002    2    175 cm    59 kg
Tóth Orsolya    2000    2    178 cm    55 kg


Egymás ellen

A két együttes két héttel ezelőtt már összecsapott egymással. A DVTK pályaválasztásával lejátszott találkozón Földi Attila csapata valamennyi negyedet megnyerve magabiztosan, 87-68-ra győzte le a ellenfelét.

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 7. forduló

Aluinvent DVTK - Vasas Akadémia 87-68 (22-19, 25-17, 17-13, 23-19)

Miskolc, Generali Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Frányó Péter, Győrfy Ruben, Makrai Márton.
DVTK: Medgyessy3/3, Kányási 12/6, Kiss A. 9/3, Hayes 24/3, Mokango 20. Csere: Aho 5/3, Pusztai, Tóth F. 3, Vukov 7, Frindt 2, Vég-Dudás, Bacsó 2. Vezetőedző: Földi Attila.
Vasas: Fraser 21/6, Papp 11, Smailbegović 6/3, Tóth O. 5, Salamon 4. Csere: Madar E. 6, Bach 4, Szerencsés 9, Hizsnyik 2, Altmann. Vezetőedző: Milos Pavlović.


A 18. forduló programja

2020. december 29. kedd
18:00 UNI Győr MÉLY-ÚT - Atomerőmű KSC Szekszárd

2020. december 30. szerda
16:00 Ludovika-FCSM Csata - PINKK-Pécsi 424
16:30 Sopron Basket - VBW CEKK Cegléd
17:00 TFSE-MTK - ELTE BEAC Újbuda
18:00 ZTE NKK - PEAC-Pécs